Nem hittem, hogy a változás fáj. Elveszettnek és gyengének érzem magam. Minden pillanatban szeretném azt hinni , hogy visszajön. Belül tudom, hogy nem. Ő nem vágyik úgy rám, ahogyan én Ő rá. Valami meghalt bennem amikor hagytam elmenni. És tudom, ezen nem tud változtatni más, csak én, egyedül én. Nehéz mosolyogni, mikor belül szét tép a fájdalom. Nem tudom ki vagyok és merre tartok. Azt tudom, hogy mennem kell tovább és nem adhatom fel. Minden napban van valami csoda, amit meg kell élni, fel kell fedezni. Nem hagyhatom, hogy egy férfi határozza meg a további életemet. A változás nehéz és fájdalmas, de sokszor nincs más út, mint engedni neki és hagyni, hogy a dolgok megszűnjenek létezni tovább. Valahol elveszve ott van még bennem az, aki mindig csak nevet és nem fél semmitől, aki az életre felnéz és minden apró csodája előtt meghajol. Meg kell keresnem. Elindulok egy úton, amit nem tudom jó irányba visz e, de meg kell próbálnom magamért. A boldogságomért. Engednem kell, és tennem érte. Hiszen csak ez hozhat vissza oda, ahol az életem van. A mindennapokba és a valóságba.

Megosztás a facebookon