Milyen nyomorult érzés azt érezni, hogy hagytunk valamit kisiklani a kezeink közül, ami igazán jó is lehetett volna. A legjobb barátom volt és én nem tudtam kimondani, hogy szeretlek, pedig őszintén tiszta szívemből így éreztem. Minden percben bánom. Vele minden jó volt. A közös perceink tele voltak nevetéssel. Meg tudtunk beszélni mindent. Meg sem sem kellett szólalnunk, hogy tudjuk a másik mit érez vagy gondol. Tökéletes volt számomra minden apró hibájával együtt. Féltem lépni. Féltem, ha kimondom egyben el is veszítem. Azt nem bírtam volna ki. És most már tudom hiába is mondanám. Szerettem vele lenni, szerettem a maga egyszerűségében. Nem csináltunk nagy dolgokat de az apró mozzanatok, érintések, nevetések vagy a beszélgetések tettek igazán boldoggá. Azóta sem éreztem azt a fajta örömöt és boldogságot, felszabadultságot, amit csak is mellette, vele tudtam megélni. Szerettem és szeretem is Őt. És egy nap talán lesz majd esélyem elmondani és bebizonyítani, hogy képes vagyok kiállni a szerelemért, Érte.

Megosztás a facebookon